NEWS
Betty 2007.11.12. 20:41
Ma nincs Friss mert semmi érdekes nem történt a fiúkkal tegnap óta, így inkább egy folyamatban lévő fordításomból tennék egy kis ízelítőt. Ez megint egy komolyabb témájú interjú és ez nekem nagyon bejön. Remélhetőleg holnapra befejezem és ti is elolvashatjátok az egészet.
Németország, és az ő tinijei
November 9: Meghívtuk Németország legnagyobb tinisztárjait egy beszélgetésre. Az Ochsenknecht és a Kaulitz testvérek – kelet és nyugat újraegyesülésének évében születtek, a régi haza és az új értékek.
Közép – Berlin, egy lakosztály a ’Ritz Carltonban’ – minden lány 16 év alatt szeretne rögtön itt lenni: a négy legfontosabb német srác ül a bőr kanapén, gumimacikat esznek és beszélgetni kezdenek. A háttérben, a szőnyegen ül a kíséret: felnőtt emberek, biztonsági kártyával a nyakukban és nyomást gyakorolnak ránk, mivel az idő kevés. Mostanában mindenki a Kaulitz és az Ochsenknecht testvéreket akarja. Közülük kettő Franciaországon át turnézott a Tokio Hotellel, a másik kettő épp most írta alá a lemezszerződését és új filmeket forgat. Mind a négyük nagyon jól nevelt: feláll, kezet fog, mondja, hogy ’örülök, hogy látlak’ – valószínűleg nem először csinálják. A tervünk: beszélgetünk velük hazájukról, az országukról, vagyis Németországról. Beszélünk Bill és Tom Kaulitzzal Magdeburg mellől Loitscheből és Jimi Blue és Wilson Gonzales Ochsenknechttel, a sztárgyerekekkle München mellől Grünwaldból.
SZ-Magazin: Pontosan 18 évvel ezelőtt, a fal leomlott (Berlini fal), szóval mindannyian egy idősek vagytok az újra egyesült Németországgal. Milyen jelentősége van számotokra annak a napnak?
BILL KAULITZ: Az, hogy az emberek megünneplik. És mi is velük ünneplünk, habár mi rán igazából ez nem hatott. Bár, boldogok vagyunk, hogy hasznunkra volt a fal leomlása
JIMI BLUE OCHSENKNECHT: Az apukám mesélt nekem róla, de a jelentősége – inkább nincs, na jó egy kicsi talán van.
TOM KAULITZ: Számomra ez a nap, hogy őszinte legyek ugyanolyan, mint a többi.
WILSON GONZALES OCHSENKNECHT: Természetesen nagyon megérintő, olyan riportokat látni a tévében, amelyekben arról szólnak, hogy az emberek mennyire boldogok voltak miután kitörtek a fal mögül és megölelhették a fal másik oldalán élő embereket. Mikor ezt látom, elképzelem, hogy milyen rossz lehetett a fal mögött így élni.
SZ-Magazin: Mivel párosítjátok az NDK-t?
BILL: Ez soha nem volt téma. Turnéztunk már más országokban sokat és gyakran kérdeztek ezekről, de mi csak annyit mondunk mindig: mi mindig is Németországban egy Németországban éltünk.
TOM: Nemrég, valaki Olaszországban megkérdezte tőlünk, vajon mennyire izgatottak lehetünk, hiszen Kelet-Németországból származunk, és most láthatjuk Rómát. És egyszer, egy ember banánnal kínálgatott bennünket.
WILSON GONZALES: Egy művésziskolába jártam Los Angelesben, egy évig és arról kérdezgettek, az emberek, hogy mit csinál most Hitler, és van-e már hűtőszekrényünk Németországban. Valakinek fejbe kéne verni az amerikaiakat, hogy megértsék Németország egy normális ország. Sok olyan ember van az USA-ban aki még mindig azt hiszi sok német Kelet-Európára gondol, az ilyenek valójában teljesen le vannak maradva és érdektelenek. Mikor az NDK (Német Demokratikus Köztársaság) –ra gondolok, nekem csak a zászló ugrik be, a kalapáccsal és a sarlóval. És te mit gondolsz Jimi?
JIMI BLUE: Mi?
BILL (nevet): Nem figyeltél, oaww!
JIMI BLUE: Szóval, én is csak a zászlóra emlékszem.
|