Everybody’s changing – Tokio Hotel módra 

by eugeenia 

Oberhausen, Viva Comet 2005. Best newcomer: Tokio Hotel. Négy fiatal, kissé megilletődött fiú elképedt arcát mutatja a kamera. Az elképedés helyét hamar határtalan öröm veszi át. Szinte fel sem fogva, mi történik, felkacsáznak a színpadra. Az énekes, Bill megragadja a mikrofont. Feketével kihúzott szemeiben könnyek csillognak, ami elég szokatlanul hat a feketére festett tüsihajához. Esetlenül köszönetet mond a családjának, a barátainak, és az egész producer-csapatnak. Láthatóan fel sem fogták a díjat. Néhány héttel ezelőtt még csak átlagos tinik voltak, kicsit sem átlagos külsővel és egy merész álommal: híressé válni.  

A helyszín és az alkalom ugyanaz, csupán három év eltelt. Viva Comet 2008 – hirdetik a feliratok. Beste live act: Tokio Hotel. Négy szinte már felnőtt fiú arcát mutatja a kamera. Mosolyognak. Ordítanak. Határozott és gyakorlott lépésekkel kimennek a színpadra. Bill, az énekes megragadja a mikrofont. Hosszú fekete haja meg-megcsillan a reflektorfényben. Hosszú, formára reszelt, fekete körmeinek épségére kínosan ügyelve fogja a mikrofont. Feketével kisminkelt szemeiben most nem csillognak könnyek. Nem csoda: már megszokhatta a díjesőt. Az elmúlt három évben számtalanszor került hasonló szituációba. Még ugyanezen az estén negyedszer is kimondják: A díjat nyerte a Tokio Hotel! Legjobb élő előadó, legjobb banda, legjobb videó, és a Supercomet. Nyolc díjból négy. Nem is rossz arány. 

Ez alatt a három év alatt a Tokio Hotel elnevezésű tinibanda az egész világon ismertté vált: számtalan német és francia koncertet, egy európai turnét, egy izraeli koncertet, és két amerikai miniturnét tudhatnak maguk mögött. Még a legrangosabb rendezvényeken is törzsvendégekké váltak.  

Mi ez, ha nem siker? Bebizonyították, hogy a Tokio Hotel nem egyslágeres együttes. Két német és egy angol nyelvű album, három DVD, és rengeteg kislemez. Ennek ellenére gyakran hallani: a Tokio Hotel csillaga leáldozóban van. Már nem olyan népszerűek. Alább hagyott az őrület. A srácok megváltoztak. Már csak a pénzre hajtanak.

Én ezekkel nem értek egyet. Leáldozóban van a csillaguk? Négy Comet-díjat nyertek. Épp most törnek be az amerikai piacra is. Sokan mondják, hogy ez veszélyes vállalkozás, könnyen derékba törhet a karrierjük. Ez bizonyára igaz is. De Európában akkor is maradnak rajongóik, ha Amerikában nem is lesznek. Alábbhagyott az őrület? Szerintem mindössze beolvadt a köztudatba. Mikor 2005-ben meglátta az ember a rengeteg visítozó lányt, nem tudta elképzelni, mi történhetett. Tokio Hotel? Az meg mi? Lassan mindenki megjegyezte, hiszen a világ rég nem látott ekkora őrületet. Manapság ha annyit mondunk: Tokio Hotel, mindenki tudja kik ők. Megszokták az őrületet. Itt egy példa: megkóstolsz egy citromot. Persze, hogy savanyú. Minden nap megeszel egyet. Egy hónap múlva, már nem fogod érezni, hogy savanyú. Pedig az. Nem az íze változott meg, csupán te szoktad meg.

Megváltoztak? Valóban. 2001-ben még csak négy teljesen hétköznapi srác voltak, akiknek minden vágyuk volt híressé válni. Azért zenéltek, mert élvezték. De a siker még csak álom volt. 2005-ben azonban teljesült: az összes tinilány a Durch den Monsun fülbemászó, magával ragadó dallamait hallgatta. Egyre jobban élvezték a zenélést, hiszen most már nem öt, hanem több ezer ember előtt adták elő dalaikat. „Tök mindegy, hogy kinek nem tetszik – engem nem érdekel” – énekelte magas, kisfiús hangján Bill. Most 2008-at írunk. A kissé sportos, laza ruhákat, egyszerű sminket és rövid hajat viselő Bill már a múlté. Felnőttesebb, kifinomultabb és valljuk be, fényűzőbb is lett az öltözködése. Hosszú, fekete haját hol felzselézve, hol lesimítva hordja, nyaka és csuklója tele van vastag ezüstláncokkal, ujjait hatalmas halálfejes gyűrűk díszítik. Vagány csizmát és testre feszülő, ezüst színű, fényes felsőt visel. Körmeit megnövesztette, mostmár ritka az egyszínű fekete lakk: szinte mindig akad rajta valami díszítés. „Már csak ezer tengerre vagyunk, ezer sötét időtlen éven át, ezer csillag halad el mellettünk” – énekli manapság,  sokat mélyült hangján.

De a legfontosabb dolgok nem változtak: még mindig élvezik a zenélést, nagy becsben tartják a rajongókat, nem engedik el magukat, keményen megdolgoznak a sikerért. És a Kaulitz ikrek még mindig együtt akarnak meghalni. 

És nem számít, hány stílusváltáson mennek még keresztük, hány alaptalan pletyka terjed el róluk, hány rajongót veszítenek el, és hány gyűlölködő válik rajongóvá: ezek soha nem fognak változni.

„Érezzük, nem vagyunk készek a végre, sohasem halunk ki, az idők végéig hordtok minket” – hallom Bill hangját. És tudom, hogy így is lesz.