Tokio Hotel

Bill Kaulitz (ének)
Tom Kaulitz (gitár)
Georg Listing (basszusgitár)
Gustav Schäfer (dob)

A világon senki sem élvezi jobban az amerikai rock sztárság csillogását, mint a Tokio Hotel tagjai. A „Humanoid” még csak a második amerikai megjelentetésük, amely a 2008-as „Scream”-et követte, de világszerte rajongók milliói számára már példaképek.

„A dolgok még csak most kezdődnek számunkra az Egyesült Államokban”, mondja Bill Kaulitz, a zenekar frontembere, egy világméretű sereg, a fekete bőrkabátos és fekete szemceruzával kifestett híveinek vezetője. „Már csak az nagyszerű, amit átéltünk, és nagyon várjuk, hogy újra kezdődjön.”

Németországban az elmúlt húsz év legnagyobb zenekarává váltak, a Tokio Hotel elérte a tízszeres platina lemezt, négy #1 kislemezük van és teltházas arénákban és stadionokban játszottak Európa szerte. 2008-ban megnyerték az MTV Video Music Awardson a legjobb új előadóként.

Útjuk a siker felé 2001-ben indult, mikor Bill és ikertestvére, Tom – a zenekar hip-hop mániás, korábban raszta hajú gitárosa – megalapította a basszusgitáros Georg Listinggel, aki már 22 éves, és a most 21 éves Gustav Schäferrel a zenekart. Tíz évesen kezdtek el fellépni kisebb közönségek előtt, szülővárosukban, egy sóbánya faluban, Magdeburgban, amely korábban Kelet-Németországhoz tartozott.

Németország egyik legszomorúbb részén felnőve, Bill és Tom mások voltak, mint osztálytársaik, szinte idegenek. Esélytelenek voltak, és az ikrek tudták, hogy ki kell törniük onnan.

Tom 7 évesen kezdett el ismerkedni a gitárral, és 13 évesen a már tüsi hajú Billel, felkeltették néhány Európában jól ismert producert (beleértve a „Humanoid” producerét, David Jostot) figyelmét és megszilárdították a szívből jövő pop-rock formulát.

Eredetileg Devilish volt a nevük, első német nyelvű lemezük, a „Schrei” (angolul „Scream”) megjelenése előtt megváltoztatták. 2005-tel nekikezdek új előadókként Németország legsikeresebb debütáló turnéjának. 2007-ben, megjelentették második német lemezüket, a „Zimmer 483”-at (angolul „Room 483”) és perceken belül elkelt minden jegy az európai arénákban.

Futótűzként nyerte meg egy teljes generáció figyelmét a zenekar. Franciaországban, a zenekar népszerűsége robbanásszerű volt. 500 fős kis kluboktól 500.000 fős tömegekig játszottak az Eiffel-torony lábánál, ahol a rajongók a fonetikusan kiejtve kiabálták a Tokio Hotel német slágereit. Nem sokkal később történelmet írtak azzal, hogy első német zenekarként elsők lettek az izraeli rádiós listákon.

2008-ban, 43 embert próbáló fellépés után, Bill hangszalagjait ciszta miatt műteni kellett, bár két hónappal később már újra járták a világot. Nem sokkal később 2008-ban először jelenet meg a „Scream” az Egyesült Államokban.

A „Humanoid” nagyjából ugyanazokkal az érzelmekkel van tele, amelyek a fiatal rajongók tömegeit is érinti. És a „Rock Band” valamint a „Guitar Hero” korában, a lemez tele van lehetőségekkel a közönség számára.

Az első kislemez, az „Automatic” egy olyan dal, amelyben a fémes hangzás, zajos gitárral és a dobok vegyülnek és a magas hangok, olyan hatást keltenek, mintha egy stadionnyi ember énekelné. A „World Behind My Wall”, egy erőteljes ballada, amelyben a mélység, az önelemzés, a zenei biztonság és az ellenállhatatlan ének fogalmazódik meg újra.

A felvételek alatt a zenekar rengeteget kísérletezett. A dalokat Hamburgban, Miamiban és Los Angelesben vették fel. „Bill megőrjített már minket, folyton előállt valamivel, pedig még a régi dalok sem voltak készen,”, mondja Tom, aki imádja ugratni testvérét. „Ettől eltekintve, nem szabtunk határokat magunknak, és új hangszereket is használtunk.”

A „Humanoid”-on több elektronikus hangzás van. Az első kislemez, az „Automatic” a hétköznapi érzelmek és a hétköznapi kényelem közti kapcsolatot vizsgálja.

„Hány dolog történik automatikusan minden nap?”, kérdi Bill. „Az ajtó automatikusan nyílik és záródik, a sebváltó az autóban, a kamera lencséje – ezek mind pozitív dolgok, de mikor a gépies automatikusság az olyan emberi dolgokkal találkozik, mint a szerelem, akkor ez hirtelen nagyon negatívummá válik. A szerelemnek, spontánnak és valóságosnak kell lennie, sosem lehet automatikus és hideg. Ez mozgatja az embereket.”

Az új hangzással, az új dolgokkal, az új élő produkcióval és még Bill új stílusával is, a régi rajongók is megtalálhatják az állandó kapcsolatot a Tokio Hotel nyers őszinteségével és érzelmeivel.

„Szeretjük a rajongóinkat, mert ők a leghangosabbak és nagyon őrült dolgokat csinálnak”, mondja Bill. „Mindig támogatnak minket, nem számít, mi történik, pedig sok minden történt.”